2009.10.17. SZVT verseny
Szombaton, A Térinformatikai Szakosztáj elnöke Szabó Richárd közreműködésével 09:00-kor megkezdődött az SZVT 2009-es első Tájokozódási versenye melynek célja Budapest és annak érdekességeinek megismertetése volt az összes SZVT taggal, 6 csapat vett részt eredményes szerepléssel, melyek között én is részt vettem, és nyugodt szívvel elmondhatom, hogy fantasztikus egy nap volt.
Útvonal:
Az MTESZ portá-tól volt az indulás, a Batthyány téren (Melynek névadója Batthyány Lajos ) át, A Moszkava tértől kezdve , A Bécsikapun át, A Szentháromság téren, A Budavári palotánál, le a Siklón A Clark Ádám térre, át a Lánchídon a Pesti Vigadóhoz, a Váci utcának végénél a versenyzők, lehűthették (igaz az idő nem nagyon kedvezett) magukat a Jégbüfében melyre ráadásul plusz pontot is kaptak, ha a feladatsorukat a blokkal együtt adtál be. Megnézhettük a Nemzeti Múzeum kertjét, az Astoria felé sétálva bemehettünk a Burger King-be egy kis pihenésre, és esetleg egy kis falatozásra. Aztán a Deák Ferenc tér. Majd visszafelé vettük utunkat a Clark Ádám térre menő busz, megállójába, a busszal elhaladunk a csodállatos Gresham Palota-előtt is. Utaztunk egyet utóljára a verseny alatt a villamossal és elzötyögtünk a végállomásig, közben megtekinthettük a csodállatos Országházat amire büszkék lehetünk, hogy 20 év felújítás után napjainkra nincs felálványozzva. Leszálva a végállomáson egy utólsó pilantást vethetünk a Pesti oldalra, majd a Novotel Hotel felé vettük utunkat, ahol egy kis matekpélda után visszatérthettünk a kiindulási pontunk-hoz, és egyben a célunkhoz.
A versenyről, és több információról itt még többet tudhatunk meg:
Vagy az SZVT-honlapja:








Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése